„A Casablanca nem egy film, hanem filmek” – írja Umberto Eco, és ugyanez igaz a kötetben bemutatott többi kultuszfilmre is. De mi az, hogy kultfilm? Nehéz a kérdésre egzakt választ adni, hiszen a címke leginkább a filmek utóéletére utal – olyan alkotások ezek, amelyeknek viszonylag szűk, de elkötelezett rajongótáboruk van. A kultfilmek mindig más oldalukat mutatják meg attól függően, hogy hol, mikor és kivel nézzük őket, vagy éppenséggel a rendelkezésünkre áll-e olyan útmutató, amely friss szempontokat kínál a befogadáshoz. Lichter Péter kalauza épp ilyen: a Prizma folyóirat munkatársának személyes hangvételű esszékötete komoly filmes szaktudásról árulkodó, mégis pörgős, érdekfeszítő olvasmány, amelyből megtudhatjuk, hogyan forradalmasította Stanley Kubrick a filmzene-használatot, milyen törvényi változások tették lehetővé a függetlenfilmesek elindulását, hogyan befolyásolta az ötvenes-hatvanas évek tinédzsergenerációja, vagy éppen a nyolcvanas évek videokazetta-forradalma a filmes zsánerek alakulását, vagy hogy mire véljük, ha egyszer csak kiderül, amikor már épp bekészítettük a popcornt, hogy a sorozatgyilkosunk egy gumiabroncs.